2016. április 17., vasárnap

Tegyünk az érmeszesedés megszűnéséért!

Az erek elmeszesedése ugyan nagyon veszélyes, kezelése és megelőzése mégis egyszerű. Írtunk már párszor a citrom, sokak számára eddig ismeretlen hatásairól, de úgy tűnik, a lehetőségek tárháza kifogyhatatlan. Íme egy példa, mi történik, ha fokhagymával készítjük. Egyszerűen hihetetlen, hogy némelyik betegséget mennyire egyszerű megelőzni, vagy éppen azokból meggyógyulni.


Hozzávalók:
12 gerezd fokhagyma
2 db citrom
4 dl víz


Elkészítés: A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, aprítjuk. A citromot apróra vágjuk, majd mixerben összedaráljuk a fokhagymával. 4 dl vizet felforralunk, majd a mixerben lévő összedarált masszához öntjük és összekeverjük. Szitán átszűrjük – fémmel ne érintkezzen a citromsav miatt, főleg ne alumíniummal – lecsöpögtethetjük. Üvegbe töltjük és hűtőben tároljuk. A napi egy kupica fogyasztása ajánlott reggeli előtt.
Már 2 heti alkalmazása után érezhető a test regenerálódása. A meszesedés csökkenhet, a hatásai akár el is múlhatnak. Egy 2 hetes kúra után tartsunk egy hét szünetet, majd a kúrát megismételhetjük. A citrom segítségével a fokhagyma kellemetlen szagát nem fogjuk annyira érezni, és egy gyors fogmosással el is tüntethető.
Ínyencek egy kis mentát vagy borsmentát tehetnek bele, érdekesen hat az ízére.

Figyelem: Az orvosi kezelést nem váltja fel, de nagyban segítheti azt!

2016. április 14., csütörtök

Az ital, ami fogyaszt és leviszi a káros koleszterin szintet!

Közismert, hogy a citrom és a petrezselyem is egészséges étel, mind a kettőről írtunk már korábban, viszont eddig együtt még nem próbáltuk a kettőt. Kár. Korábban kellett volna elkezdeni.
A petrezselyem flavonoid tartalma és az illóolaja is nagyon hasznos, nem beszélve arról, hogy vitaminokban gazdag. A, C és K vitaminok van benne. A petrezselyem nagyon jót tesz a keringésnek és zsírégető.






Így készül a petrezselymes, citromos italt:

Hozzávalók:
1 kg citrom
1 kávés kanlás szódabikarbóna
5 liter víz
3 csomó petrezselyem zöldje

A legjobb, ha házi termesztésű citromot használunk, (erről itt írtunk: A citrom ültetése otthon)
Használhatunk szénsavmentes ásványvizet, a magasabb ásványi anyag tartalom eléréséhez, bár az lesz a petrezselyemben is
A petrezselymet vágjuk nagyobb darabokra, a citromot kockákra. Ha a kesernyésebb íz nem okoz gondod, belevághatjuk héjastól.
Adjuk hozzá a szódabikarbónát
Turmixoljuk össze az egészet, és hűtsük le. Napi fél liter fogyasztása ebből elegendő.

Ha nem szeretnénk túllúgosítani a szervezetünket, napközben együnk valami enyhén savasat.
Az ital fogyasztása reggeli előtt, vagy tízóraihoz a legajánlottabb.

Az ital természetes lúgosító, így ajánlott azoknak akiknek magas a gyomorsav, ne tévesszen meg minket, hogy a citromban citromsav található, mint azt tudjuk, a lúgos ételek közé soroljuk!
Segít a fogyásban! Természetesen, különböző bogyók és egészségtelen koplalás nélkül.
Segít csökkenteni a koleszterin szintet.

Hogyan kell mézzel dugványozni?

Sokan nem is sejtik, de a méz lehet a legnagyobb segítségünk, ha dugványozásról van szó.

Ahogy azt tudjuk, a méz számtalan szempontból pozitív hatással van szervezetünkre. Például az egyik leggyakrabban használt gombaölő szer, de a hajápolástól a megfázásig, számtalan helyzetben hasznát vesszük. Egy újabb pozitív tulajdonságát tapasztalhatjuk meg dugványozás során.



A recept pofon egyszerű:
1:4 arányban keverjünk ki mézet és vizet.

1 rész méz: a legjobb a természetes virág vagy akácméz, ami még korábban nem került felhasználásra. Nem javaslom a különböző "gyártósori, műagyagpalackos az alján már kiült a cukor" minősíthetetlen méznek csúfolt maszlagot.

3 rész víz: melegítsük fel, de maximum 40°C-ra és keverjük bele a mézet. Hagyjuk teljesen feloldódni, majd kihűlni.

Amikor szoba hőmérsékletűre hűlt, kezdődhet a móka!

Ha földbe dugványozunk, először az ujjunkkal vagy egy ceruzával vagy bottal csináljuk meg a lyukat, ahova a dugványt helyezni fogjuk. mártsuk bele a "csodaszerbe", majd ültessük el. Azért fontos a lyukat előre megcsinálni, hogy a mézes lé maradjon a száron, miközben a földbe helyezzük.

Ha vízben szeretnénk gyökereztetni, akkor a szár megmártóztatása után tegyük a vízbe, majd várjuk a gyökerek megjelenését.

2016. április 4., hétfő

Így gondozd az orchideád!


Az orchidea szerencsére sokáig megtartja virágait, így környezeted pompás ékessége lehet – nem árt azonban néhány dolgot szem előtt tartanod ahhoz, hogy hosszú, közös, virágzó élet elébe nézzetek. Fogadd meg az alábbi tanácsokat, és nem marad hála nélkül gondoskodásod!

  • Bár trópusi növény, nem szereti a túl sok vizet, a levegő magas páratartalmából optimálisan ki tudja nyerni a nedvességet. Elegendő hetente egyszer locsolni, de ha száraz a levegő, akkor heti 2 alkalommal is megteheted. Ha léggyökerei szép zöldek, nincs szükség öntözésre. Ha kezd szürkülni, akkor igen. A locsoláshoz pár napos állott vizet használj!
  • Lehetőleg meleg, párás helyiségben tartsd. Ne tedd ki közvetlen napfénynek, de árnyékban sem érzi jól magát. A legjobb egy világos hely, ahol kevés a légmozgás. 
  • Télen a 18-25 fokos levegőt, nyáron pedig a 27-28 fokosat kedvelik, magas 50% feletti páratartalommal.
  • Spricceld gyakran a szárát és leveleit a pára miatt. Erre is használj állott vizet.
  • Az orchideát nem ültetjük hagyományos földbe, általában tőzegmohába, vagy annak keverékébe kerül. Érdemes 2-3 évente átültetni a megfelelő tápanyag ellátás miatt.
  • Ha elvirágzott, a második és harmadik íz között vágd vissza a szárát, ezzel arra serkentve, hogy újra virágozzon. Többnyire télen virágzanak és nyáron nőnek, erősödnek.
  • 3-4 hetente használj speciális tápoldatot!

Az orchideáknak a világon mintegy harmincezer természetes és közel százötvenezer hibrid fajtája létezik. Nem csoda, hogy az ember által ismert virágok legtöbbje az orchieák családjába tartozik.
Természetes élőhelyük leginkább az Egyenlítőhöz közeli meleg, 60 százalékos páratartalmú területeken van. A nemesítésnek köszönhetően ma már szobánk és irodánk éke lett az orchideák egyik legszebbje, a Phalaenopsis-ként ismert lepkeorchidea. A virágok királynője szépsége érdekében sok odafigyelést igényel, ezért a szakszerű gondozását hivatott e cikk segíteni.


Tippek:
  • A növény gyökerei érzékenyek az érintésre, és a legkisebb sérülés esetén is abbahagyják a virágképzést.
  • Locsoláshoz legjobb, ha szénsavmentes ásványvizet használunk.
  • A levelek közelében éjszakára ne hagyjunk vizet a tőrohadás elkerülése végett.
  • Minél kevesebbszer mozdítsuk el eredeti helyéről a virágot!
  • Sok fejtörést okoz a bimbóhullás, amely kialakulhat többek között a kevés szellőztetés, a fényhiány, a napégés és a cigaretta füst miatt.
  • Soha ne ültessük az orchideát virágföldbe, mert speciális ültető közeget igényel!

Adj le 10 kg-ot 1 hónap alatt gyógykészítmény nélkül!

Sokak számára hihetetlen, de több orvos szerint is lehetséges. A titka nem más mint egy pici piros gyümölcs, a goji.

A goji bogyó (Lycii fructus) az ördögcérna (Lycium) nemzetségbe tartozó egyes fajok ehető terméseinek neve. Angol wolfberry nevének magyar fordítása révén nevezik farkasbogyónak is. Az Ázsiából, főként Kínából származó aszalt gyümölcsöket gyógyhatása miatt fogyasztják.
A ördögcérna (Lycium) nemzetség sok (80-130) faját nevesítik, mivel az egész világon elterjedt növénycsoportról van szó. Sokuk elkülönítése bizonytalan, hisz esetleg csak a földrajzi elterjedés miatt kapott eltérő nevet egy lényegében egyező növény. Mivel a burgonyafélék családjába tartoznak, éretlen termésük nagy mennyiségű szolanint tartalmaz.

Fajtái:

  • Lycium barbarum: Vékony vesszőkből álló tövis nélküli bokrot alkot. Kis levelei lándzsa alakúak, nyéllel, virága lilás. Termése vörös, ehető.
  • Lycium chinesis: Vékony vesszőkből álló tövis nélküli bokrot alkot. Kis levelei kerekded alakúak, nyél nélkül, virága lilás, tövise nincs. Termése vörös, ehető.
  • Lycium europaeum: Erősebb vesszőkből álló tövises bokrot alkot. Kis, húsos levelei lándzsa alakúak, nyél nélkül, virága lilás. Termése vörös, enyhén mérgező lehet. Fiatal hajtásai főzve ehetőek.
  • Atropa belladonna, vagyis nadragulya, melyet szintén neveznek farkasbogyónak is: Különálló, fásan elágazó növény. Levelei akár tenyérnyiek, tövistelen. Virága fakó lila. Termése fekete, erősen mérgező. A fentiektől könnyen megkülönböztethető, csupán nevében azonos.


A goji bogyót, a piros színű, nyers termést elrágcsálva, a szárított bogyókat vagy vízbe áztatva teába (müzlivel, turmixokhoz), de akár főzve is különböző kásákkal fogyasztják. Fogyasztásának tulajdonítják a hosszan tartó fiatalos közérzetet, szépséget, erőt, kitartást. A világ több részén afrodiziákumként ismerik. A nagy mennyiségű C-vitaminon kívül 18-féle aminosavat és 21-féle ásványi anyagot is tartalmaz.
Az ördögcérna -25 °C-ig télálló, minden kerti talajon jól fejlődik. Szereti a napos, félárnyékos helyet. A növény erőteljes növekedésű, 4 m magasra is megnő, és a 2. évtől már teremhet. Egylaki növény, azaz nem igényel külön porzófát. Virágai nyáron élénk lilás színűek, augusztustól októberig pedig korallvörös bogyókat terem. Évente ritkító metszést igényel. Magról történő vetése bizonytalan kimenetelű.

Miért is fogyunk a Goji bogyóktól?

1. A bogyók különleges poliszacharid molekulái 5-szörösére gyorsítják az emberi test anyagcseréjét, ezzel egyúttal elősegítve a szervezet zsírsejtjeinek jelentős csökkentését. Ennek eredményeképpen, az étellel felvett zsírok, mindennemű fizikai megterheléstől mentesen elégnek, és a szükséges mikroelemek megmaradnak.

2. A Goji bogyók béta-szitoszterolt tartalmaznak, azt a vegyületet mely a májban égeti a kártékony koleszterint. Hisz pont a kártékony koleszterin felel a szervezet elhízásáért.

3. A bogyók serkentik a hipofízisben növekedéshormon termelését (az ifjúság hormonjának is nevezik). Ez elősegíti a bőr állapotának javulását, lassítja az öregedési folyamatokat és javítja az alvás minőségi szintjét.


Figyelem!
NE RENDELJ AZ INTERNETRŐL! Sajnos nagyon sok csaló oldal jelent meg, amelyek "elfogadható" áron kínálják a goji bogyót, sőt olyan is van, amelyik fanzátia néven futtatja a terméket háromszoros áron. Ne hagyd magad becsapni. Jobb, ha felkeresel egy gyógynövény szaküzletet, vagy ha megbízható oldalról rendelsz.

Gyors segély a nagy szükségben - Gyógytea kisokos

Az egyik leggyakrabban elkövetett hibánk, hogy egy kis megfázás, vagy meghűlés esetén azonnal futunk a gyógyszertárba. Az emberek életvitelébe nem fér bele a legkisebb "betegség" sem, hiszen már így is túlvállalták magukat. Pedig sokszor egy egy kisebb megfázás vagy láz jót tesz az immunrendszerünknek, hiszen erősíti azt a kórokozóval szemben. Másrészt a gyógyszereknek mellékhatásaik vannak, pénzbe kerülnek, és a szervezetünket is károsítják.


Itt van néhány tipp, hogyan kezeljük magunkat gyorsan, egyszerűen, gyógyszermentesen!

Petrezselyem - Teáját májbetegségek esetén használják, vizelethajtó, gyulladásgátló, követ oldó, szíverősítő hatású. A petrezselyem rendkívül jó hatással van a vér tisztítására, és ezzel az allergia küzdelem egyik leghatásosabb gyógyszere. Nagyon hatásos az allergiás tüsszögés ellen.

Rozmaring - A rozmaring leveleket teakeverékekben epe- és vizelet hajtó, szélhajtó, idegerősítő és étvágygerjesztő hatása miatt használják. (Az illóolajok, a levelek csersavai és keserű anyagai vérkeringést serkentő hatásúak például fürdővízben.

Chilipaprika - A chili serkenti a vérkeringést, javítja az emésztést és antibakteriális hatású.

Kakukkfű - Teája serkenti az emésztést. Mézzel keverve segít csökkenteni a görcsös köhögést és megszünteti a légúti megbetegedések tüneteit.

Kapor - A kapor nyugtatóként, vagy bélzavarok ellen ajánlott.

Zsálya - A zsályalevél nyugtató hatású, gyógyítja a nyálkahártyát, vérzéscsillapító. Csökkenti a vérnyomást, jó köhögés és rekedtség ellen.

Koriander - Segíti az emésztést, görcsoldó és idegcsillapító.


Oregánó - A virágjából főzött tea jó megfázás és fejfájás ellen. Étvágygerjesztő hatású és segíti az emésztést. Antioxidáns hatása védi az ereket a koleszterin lerakódástól.

Borsikafű - Étvágygerjesztő, gyomor és bélpanaszok esetén ajánlott, antibakteriális hatású.

Babérlevél - Javítja az emésztést. (Fürdőként használva enyhíti a végtag fájdalmakat.)

Citromfű - Élénkítő hatású, ideg- és gyomor erősítő, csökkenti a koleszterin szintet, serkenti az epe működést.  

Levendula - Enyhíti a fejfájást, nyugtatóan hat az idegekre.

Metélőhagyma - Étvágyfokozó hatású és jó hatással van a vérkeringésre.

Lestyán - Vizelethajtó hatású. segít gyomor- és emésztési zavarok esetén. Alkalmazható nikotin és alkoholmérgezés esetén is.

Majoranna - Jó megfázás és fejfájás esetén, étvágygerjesztő és segíti az emésztést.

Menta - Ajánlott megfázás és influenza esetén. Mindemellett emésztési zavarok, fejfájás, izom és ízületi fájdalmak ellen. Hűsítő krémként használható szúnyogcsípés esetén.

Tárkony - Segíti az emésztést, vizelethajtó.

Bazsalikom - enyhe hashajtó hatású, segít köhögés csillapításban, szélhajtó hatású.



Ha hasznosnak találta a cikket, ossza meg ismerőseivel!